Értelmileg sérült gyerekek nyári tábora
2014.07.11.
2014.július 1-5. Balatonlelle Vöröskereszt Üdülő
A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének Észak – Pesti Régió XIII. kerületi Szervezete által meghirdetett táborozáson a Prizma Általános Iskola és Óvoda sajátos nevelési igényű értelmileg akadályozott (értelmi képességeikben, középfokban sérült) óvodás és iskolás tanulói vettek részt.
A tábor a tavalyi évhez hasonlóan szerveződött. A Remény program játékos foglalkozásai mellett az idei évben vidámpark, vonatozás, lovas kocsizás szerzett maradandó élményeket a gyermekek számára.
Az előző évekhez hasonlóan kézműves foglalkozások, sportolás, fürdés is színesítette a közösen eltöltött napokat. Tartalmas program volt a tavalyi évhez hasonlóan megtartott elsősegélynyújtó tanfolyam is, amiből még a sérült gyermekek is nagyon sokat tanulhattak.
Az idén először szerveztünk integrált tábort, ahol az értelmileg akadályozott és a többségi iskolába járó gyermekek nyaralhattak együtt. Célunk a sérült gyermekek elfogadásának segítése, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tétele, a többségi iskolába tanuló gyerekek toleranciaképességének fejlesztése.
A közös programok, játékok, az öt napig való együttélés jó lehetőséget biztosított a célok megvalósítására. Mivel először szerveztünk ilyen tábort, ezért feltétlenül fontosnak tartjuk a tapasztalatok megbeszélését a táborozást segítő vöröskeresztes önkéntesekkel, illetve a gyermekekkel. Azt kértük, hogy a többségi iskolába járó tanulók írják le, mondják el véleményüket, tapasztalataikat, érzéseiket, ami nekünk nagy segítséget jelenthet a következő integrációs tábor megszervezéséhez.
A remény program játéktárából jól tudtunk válogatni olyan játékokat, amit az értelmileg akadályozott gyermekek is megértettek és irányítás mellett segítséggel, vagy önállóan játszhattak.
A tábor megvalósításában 7 fő gyógypedagógus önkéntesünk és Oroszlán Zoltánné területi vezető vett részt.
Gyerekek létszáma 23 fő.
Program támogatói:
Országos Vöröskereszt Kenedi Pályázat kapcsán 315.000.-Ft
Magyar Vöröskereszt
Budapest Fővárosi Szervezete pályázat: 150.000.-Ft
XIII. kerületi Önkormányzat Civil Pályázat : 80.000.-Ft
Pályázati elszámolások folyamatban vannak.
Budapest 2014.július 10. Oroszlán Zoltánné
szervező